Ruzsa község
Adatok
Régió: Dél-Alföld
Megye: Csongrád megye
Lakosság: 2817 fő
Terület: 84.68 km2
Népsűrűség: 33,27 fő/km2
Rang: község
Körzet hívó: 62
Fekvése
Település: Ruzsa Megye: Csongrád megye Irányítószám: 6786 Telefon körzetszám: 62 Lakosok száma: 2 708 Település rangja: község
Története
A település neve hajdan Rúzsajárás volt, ami a Rúzsa (Rózsa) családnév és a legelő jelentésű járás szó összetételéből származott (Rúzsa Jakab járása). A mai Rúzsa területén fogták el a híres betyárt, Rózsa Sándort.
A község helyén a XVIII. század közepétől állattartó szállások, majd tanyák épültek, de határának nagyobb része 1900 után, a Laposjárás, Kisjárás, Kereset puszta bérbeadásakor népesült be. Az 1960-as évekig lakosságának még csaknem egésze tanyán élt.
Nevezetességei
- Határában egy Árpád-kor-i harangot, egy templom alapjait ásták ki, és egy XII. század-i bronz templomi füstölőt, mely királyi műhelyből való (a szegedi Móra Ferenc Múzeum őrzi).
- Római katolikus templom (Urunk Színeváltozása)
A környék egyik legmodernebb temploma a Takács István építész tervei alapján, a helybéliek kétkezi munkájával 1987-ben felépült templom. A különleges szerkezetű harangtornyot 1991-ben építették hozzá. A templombelsőben dombormű-sorozat idézi meg a keresztutat, az Urunk színeváltozása jelenetet pedig egy 12 négyzetméteres freskó idézi meg. A közösség ajándékba kapta a Szent Korona művészi másolatát, amit minden nagyobb ünnepen bemutatnak a templomban.
- Kossuth-emlékű
A 2002-ben átadott márványlapot Kossuth Lajos születésének 200. évfordulójára állíttatta a településen működő Kossuth Társaság.
- A község 2004-ben az Országos Virágos Magyarországért Környezetszépítő Versenyen első helyezett lett, 2005-ben pedig az Entente Florale, a nemzetközi kertészeti verseny keretében szerzett rangos elismerést.
Rendezvények a Községben
- Ruzsai Falunap és Halászléfőző Verseny (Minden év május harmadik szombatja)
Egész nap különleges programok várják az érdeklődőket. A nap rendszerint a község utcáin végigvonuló zenekar zenés ébresztőjével kezdődik. Ezt követi az ünnepélyes megnyitó, majd a "Ruzsa Községért" ill. a "Ruzsa Község Díszpolgára" cím átadására kerül sor. Ezután következik a halászléfőző verseny, de ma már ki-ki kedve szerint készíthet pörköltet, vagy más egyebet is, majd a zsűri kategóriánként értékeli az elkészült ételeket. Bárki nevezhet csapatával, legyen az a község polgára vagy sem, mindössze egy nevezési lapot kell a verseny előtt néhány nappal a megadott határidőig kitölteni, egy fantáziadós csapatnevet kitalálni és a megfelelő helyre eljuttatni. Délután megtörténik az eredményhirdetés, ahol az I., II., III. helyezettek értékes jutalomban részesülnek, és eközben többféle kulturális program tekinthető meg a színpadon (néptánc, citera együttesek, ugróköteles bemutató, népdalkórus, testvértelepülések csoportjainak fellépése, modern tánc bemutató). A nap hagyományosan valamely neves előadó fellépésevel, és hajnalig tartó mulatozással zárul.
- Sportnap
(Minden év szeptember második szombatja) A Sportnap célja a megye területén élők részére tömegsport jellegű mozgási, versenyzési lehetőséget biztosítani kispályás labdarúgás, kézilabda, lövészet, asztalitenisz, sakk, tenisz és atlétika sportágakban. A verseny további célja, az egyéni és csapatversenyek mellett a legeredményesebben szereplő község vagy város részére a vándorkupa odaítélése. CSAPATLÉTSZÁM, JÁTÉKIDŐ, FELSZERELÉS / LEBONYOLÍTÁS KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS 10 fő (mezőnyjátékos, kapus, cserék) női, férfi nők 2 x 10 perc; férfiak 2 x 10 perc; egyidőben a pályán 5+1 fő tartózkodhat. Kizárólag sportcipőben, csapatonként eltérő 2 garnitúra sportmez, futball labdát hozzanak magukkal a résztvevők. Külön női és férfi csapatok. A verseny lebonyolításánál a labdarúgás érvényben levő szabályai az irányadóak. A lebonyolítás a nevezett csapatok létszámától függően kieséses vagy körmérkőzéses formában történik. A sorsolás a technikai értekezleten történik. KÉZILABDA 10 fő (mezőnyjátékos, kapus, cserék) női, férfi nők 2 x 15 perc; férfiak 2 x 15 perc; egyidőben a pályán 5+1 fő tartózkodhat. Kizárólag sportcipőben, csapatonként eltérő 2 garnitúra sportmez, kézilabdát hozzanak magukkal a résztvevők. Külön női és férfi csapatok. A verseny lebonyolításánál a kézilabda érvényben levő szabályai az irányadóak. A lebonyolítás a nevezett csapatok létszámától függően kieséses vagy körmérkőzéses formában történik. A sorsolás a technikai értekezleten történik.
LÖVÉSZET 5 fő ( vegyes csapat is lehet) FONTOS! a nevezéseket a verseny megkezdéséig (10-ig) le kell adni. Versenyfeladat: TO 22-8 kispuskával 50 m-re elhelyezett 4/a lőlapra fekvőhelyzetből 10 értékelt lövés. Előzőleg 5 próbalövésre van lehetőség. Fegyvert, lőszert, lőlapot a helyi Lövész Klub biztosít. Saját fegyver használata tilos! Értékelés az elért lőegységek alapján.
Következő községek
Ságújfalu | Ságvár | Sajóbábony | Sajóecseg | Sajógalgóc | Sajóhídvég | Sajóivánka | Sajókápolna | Sajókaza | Sajókeresztúr | Sajólád | Sajólászlófalva | Sajómercse | Sajónémeti | Sajóörös | Sajópálfala | Sajópetri | Sajópüspöki | Sajósenye | Sajószentpéter | Sajószöged | Sajóvámos | Sajóvelezd | Sajtoskál | Salföld | Salgótarján | Salköveskút | Salomvár | Sály | Sámod | Sámsonháza | Sand | Sándorfalva | Sántos | Sáp | Sáránd | Sárazsadány | Sárbogárd | Sáregres
További községek
Cserdi | Katádfa | Borgáta | Sajóhídvég | Hedrehely | Göd | Komárom | Jánossomorja | Szabolcs | Szerecseny | Milejszeg | Vác | Sárbogárd | Zengővárkony | Sárszentágota | Gadány | Babarcszőlős | Császár | Tényő | Bugac | Jászberény | Szamossályi | Kishajmás | Töttös | Kecskemét | Gyalóka | Ellend | Taktaszada | Lovászhetény | Gyöngyösfalu | Sumony | Katymár | Nemesgörzsöny | Botykapeterd | Rönök | Zselickisfalud | Ács | Hont | Kápolnásnyék | Vokány | Nagytilaj | Recsk | Máza | Hottó | Tiszaszentmárton | Balajt | Palotabozsok | Tüskevár | Endrőc | Magyarszentmiklós
